Hirtelen jó dolgok történnek…

Az úgy kezdődött, hogy az egyik tavasszal jött a COVID. Így a megszokott helyi önkormányzati tetőtéri helyünkről azonnal menni kellett, mert mindent bezártak. A középiskolás csoport hiretelen feloszlott és a gyerekek talaj nélkül maradtak. MI is.

A felszabadultabb nyár útán, megint következett az ősz tele félelemmel, hogy megint majd csak otthon dekkolunk és nézzük a plafont. Aki ismer tudja, hogy a reményt soha fel nem adom, igy Csongorral lakásnézőbe indultunk, hogy keressünk valamit, amit majd valami fura módon RAJZISKOLÁNAK fogunk nevezni. Ez volt a terv. Találtunk is egy kicsi, de nagyon szimpatikus lakást, egy jó fej tulajjal. Kivettük. Ez volt a rajztermünk, a fotólaborunk, a konyhánk és az otthonunk 3 évig. Szinte hasznát sem vettük a mai materiális értelemeben, csak úgy volt, mi meg szerettük.

Majd tavasszal egy hétfői nap… mikor éppen mind a hárman, (ez ritka eset) Emi, Juli és én (Andi) is a műhelyben (POPARTBOX) voltunk, Csongor hívott, hogy a lakásból költöznünk kell… a lakás eladó sorba kerül. Emlékszem szinte beleszédültem a gondolatba, hogy mi lesz a már megszervezett, meghirdetett, félig betöltött, nyári táborokkal, a tanárokkal, a gyerekekkel….

Hirtelen az első felindulásomban, azt gondoltam, hogy ezt most itt abba kell hagyni, nem lehet tovább húzni, nincs hely ahová mehetnénk, itt a nyár a nyakunkon, nincs erőm még belegondolni sem, hogy ez mennyi munka.

Két-három nap kellett a teljes megnyugváshoz és ahhoz hogy kitisztuljanak a gondoltaim. Felhívtam aXI. kerületi Önkormányzatot, bérelni való helyet kerestem, gondoltam, ha folytatni kell akkor találok valamit.

Újra beleakadtam abba a régi bérleménybe amit már egy éve megnéztem, közel a műhelyhez, egy helyes zsákutcában, de akkor még pályázati kiírás előtt volt, nem lehetett kibérelni. Most éppen a pályázat lejárt, s még mindig gazdátlan volt szegény. A XI. kerületi Önkormányzat nagyon készséges volt mikor megpályáztam az „üzelethelységet” és pikk-pakk kibérelhettük az új otthonunkat. Ezúton is köszönöm nekik. A volt tanítványaim, a rajziskola tanulói és Csongor, Emi, Juli csúcsszuperek voltak, segítettek cipekedni, költözni, festeni és takarítani. Egy pici helyről (54 m2) egy nagy helyre (210 m2) költöztünk…

Per pillanat mikor írom ezt a kis szösszenetet, a XI. kerület Csóka utca 5 szám alatt egy csinos kis rajziskola növekszik, tele szinekkel, növényekkel, kényelmes kanapékkal, fotelekkel és sok meglepetéssel.

Például, lett egy új hatalmas FOTÓ LABORUNK! Előhívóval és nagyítógéppel.

Lett egy VARRÓSARKUNK, tele ipari varrógépekkel, köztük egy több mint 100 éves PFAFF karos bőrvarrógéppel.

Két hatalmas RAJZTERMÜNK lett, csontvázzal és rajzbakokkal.

Van egy hatalmas száraz PINCÉNK, amit még nem használunk, de bulikat szuper lenne tartani benne.

Van egy „KOEDUKÁLT” névre hallgató helységünk, ami tele van kanapéval és könyvekkel.

és…. van egy gyönyörű KERTÜNK amihez már gyüjtjük a bútorokat.

Itt tartunk most.

Most már csak Ti hiányoztok egy-két csoportból… gyertek és nézzetek meg minket!

(Például 2023. augusztus 30.-án, szerdán 17:30-kor, amikor az összes művész tanár vár titeket a beiratkozás alkalmával.)

Sose idegeskedj, az élet mindig arra visz amerre menned kell! Nekünk ide kellett mennünk.

Üdv:

Andrea

Az órákra pedig itt tudsz jelentkezni, folyamatosan, egész évben:

Oszd meg!

BEIRATKOZÁS a 2023/2024 tanévre

A tanévnyitó ÚJBUDAI csoportba járóknak 2023. 08.30 szerdán 17:30-kor lesz.

Cím: Budapest 1115, Csóka utca 05.

————————–

A tanévnyitó ÉRDI csoportba járóknak 2023. 08.31 csütörtökön 17:30-kor lesz.

Cím: Érd 2030, Szövő utca 24.

————————–

TANÉVKEZDÉS: 2023.09.04 hétfő

Mindkét helyszínen a tanítás az órarend szerinti ritmusban szeptember 04. hétfőtől kezdődik.

ÉRDI HELYSZÍN:

Hagyományainkhoz híven szeptemberben a rajziskola kertjében évnyitóval kezdjük az évet. 

Beiratkozhatsz a rajziskola különböző csoportjaiba és beszélgethetsz a nálunk tanító művésztanárokkal.

IDŐPONT: 2023. 08.31 csütörtökön, 17:30

HELYSZÍN: Érd, Szövő utca 24.

Amit hozni kell:

  • a beírtakozáshoz szükséges első havi dijat
  • a gyermeket vagy magadat hogy megismerjük egymást

Nincs mappád? Nem baj! A beíratkozáson a @Medence csoport újrahasznosított rajzmappáiból válogathatsz.

Mindenkit várunk! Gyertek!

Az órarendet itt nézheted meg: Órarend 2023/24

Ha már tudod, hogy melyik órára jönnél, akkor jelentkezz ide kattintva:

ÚJBUDAI HELYSZÍN:

Beírtakozásra fel!!!

Várunk Titeket művésztanárainkkal:

IDŐPONT: 2023. 08.30 szerdán, 17:30

HELYSZÍN: 1115 Budapest, Csóka utca 05.

Amit hozni kell:

  • a beírtakozáshoz szükséges első havi dijat
  • a gyermeket vagy magadat hogy megismerjük egymást

Nincs mappád? Nem baj! A beíratkozáson a @Medence csoport újrahasznosított rajzmappáiból válogathatsz.

Mindenkit várunk! Gyertek!

Az órarendet itt nézheted meg: Órarend 2023/24

Ha már tudod, hogy melyik órára jönnél, akkor jelentkezz ide kattintva:

Oszd meg!

Felvételi sikereink 2023

Nagyon nehéz volt ez az év is, és azt gondolom ez egyre nehezebb lesz. Rengeteg a teher a fiatal felnövő generáción.

A rajziskolában eltöltött idő KINCS ezekben a stresszes napokban. A három óra úgy telik el, mintha nem is lenne, megbeszélünk, ötletelünk, kísérletezünk, vágunk s ragasztunk. Azt gondolom, hogy a sikeres felvételi egy stabil lelkiállapot, önbizalom, hit eredménye is. Mi a rajziskolában folyamatosan azon dolgozunk, hogy a magas szintű szakmai tudás mellett, a gyerekek „felnőjenek”. Mi hiszünk bennük, s arra tanítjuk őket, hogy a felvételi nemcsak tehetséget mér, hanem egy pillanatnyi állapotot ami folyamatosan változik és fejlődik. Úgy ahogy az almák sem egyszerre hullanak le az almafáról. Hiszünk abban, hogy mindenkinek megvan a maga útja, de ezt elsősorban magában kell éreznie, hogy merre menjen. EBBEN SEGÍTÜNK.

Subert Kata munkái

Subert Kata – Képző- és Iparművészeti Szakgimnázium – szobrász szak

Nemes Lilla – Képző- és Iparművészeti Szakgimnázium – szobrász szak

Mizsei Flóra – Képző- és Iparművészeti Szakgimnázium – divat szak

Mizik Léna – Képző- és Iparművészeti Szakgimnázium – kerámia szak

Tóth Panna, Luca – Képző- és Iparművészeti Szakgimnázium – divat szak

Fűrész Anna – Képző- és Iparművészeti Szakgimnázium – ötvös szak

Vaizer Tamara – Képző- és Iparművészeti Szakgimnázium – fotó szak

Tari Juli – Jelky András Iparművészeti Szakgimnázium – divat szak

Szlávik Dóri – Jaschik Álmos Művészeti szakgimnázium – animáció szak

Konya Kata – Jelky András Iparművészeti Szakgimnázium – textil szak

Zámori Gréta Bella – Jaschik Álmos Művészeti szakgimnázium – üveg szak

S még akik velünk készültek, más iskolát választottak vagy várólistán vannak:

Diószegi Eszti, Nemes Peti, Kovács Dorka

Remélem mindenkit felírtam. Büszkék vagyunk rátok!

Oszd meg!

Nyári táborok – ÚJBUDA – 2023

Belvárosban alkotni jó!

2023 július 17-21 – HATÁRTALAN művésztelep – Irány a felvételi! már csak 4 hely maradt

GRAFIKA, FESTÉSZET, DIVAT/TEXTIL-ötletelés, tervezés, jó felvételis alapok

vezeti: Házi Andrea grafikusművész, művésztanár, művészetterapeuta

Helyszín: Budapest XI. kerület Csóka utca 05.

Csak egy gondolat, egy tárgy, vagy akár maga a látvány is lehet inspiráló egy művész számára.

Kiterjesztjük a határainkat, s megnézzük mi van a komfort zónánkon kívül. Vajon mi születik egy egyszerű felhőből, fűszálból vagy kilincsből? Merre visz az utam mint művész? Vajon ki leszek?Milyen anyagokkal dolgozom szívesen? S miben vagyok tehetséges? Ezek a kérdések, mind megválaszolódnak, határtalanul! A tábor végén mindenki egy kész portfolióval tér haza.

A táborban minden a rendelkezésre áll: sötét szoba az előhíváshoz, laptopok, fényképezőgép, művészeti eszközök és anyagok. Hozni semmit sem kell.

Segítők: Spinyhért Borbála – művészeti- és médiafotográfus, Horváth Barnabás: – textiltervező művész,

(12-16 évesek, 19-16 óráig) – 55.000.-/hét

———————————-

TE és a POPARTBOX = 100% Upcycling – BETELT

Fenntartható művészeti workshop

2023 augusztus 28-31

Helyszín: Budapest XI. kerület Csóka utca 05.

Vezeti: Nagy Júlia iparművész és Házi Andrea képzőművész – a POPARTBOX megalkotói

Végre!!! Négy napra tiéd a műhelyünk! Tervezz, szabj, vágj bele! Végül varrjuk meg és viseld önfeledten!

Mi segítünk neked ötletelni,tervezni, anyagokat válsztani, kivitelezni, támogatni a gondolataidat. Légy nyitott és hozd magad formába!

Vezetésünk mellett a 4 nap alatt összerakunk egy tárgyat, aktív részese lehetsz, hogyan készül el egy alkotás a tervező asztaltól a kivitelezésen keresztül egy hordható szerethető tárgyá. Adott alapanyagból készíthetsz el egy felső ruházatot amit természetesen hozzád alakítunk. Minden eszközt és alapanyagot mi biztosítunk hozzá.

A tárgy az újrahasznosítás jegyében készül, részben újra értelmezett alapanyagokból.

Nincs szükség semmilyen előtanulmányra, nem kell tudnod például varrni. A szabadon áramló alkotói folyamathoz csak a nyitottságodra a kíváncsiságodra és a lekesedésedre lesz szükséged!

Ezeket feltétlenül hozzd magaddal 🙂

(16-99 évesek) 10-16 óráig – 80.000.-/4 nap

Érdeklődés, jelentkezés, beiratkozás:

Jelentkezni az alábbi űrlap kitöltésével tudsz:

Az e-mailekre egy napon belül válaszolunk. A beiratkozás folyamatos, egy csoport maximális létszáma 15 fő.

Elektronikus, vagy telefonos helyfoglalásod akkor válik érvényessé, ha 10 munkanapon belül az 10.000.- forint előleget a helyszínen a rajziskolában (Érd, Szövő utca 24.) befizeted. Nagyban segíted a munkánkat ha készpénzben fizetsz, mert megannyi adminisztrációs munkától kimélsz meg minket, művészeket. 

Köszönjük.

Oszd meg!

Nyári táborok – ÉRD – 2023

Helszín: Érd-Parkváros, Szövő utca 24.

2023 június 19-23 – MOZDULJ MEG! ANIMÁCIÓ és KÉPREGÉNY – tárgytól a filmig, könyvig BETELT

vezeti: Házi Andrea grafikusművész, művésztanár, művészetterapeuta

-egy kitalált, megálmodott, megtervezett figurát, építünk a rendelkezésünkre álló, „furcsa”, „nem arra a célra szánt”, „valaminek a része” anyagokból. Építés közben, szeretgetjük, nevet is adunk neki. Majd annyira hozzánk is nő, hogy egy történetet is kitalálunk vele. A történetet aztán megfilmesítjük, vagy képregénnyé varázsoljuk! A tábor végén mindenki saját fimmel/könyvvel tér haza.

A táborban minden a rendelkezésre áll: laptopok, fényképezőgép, kamera, világítás, művészeti eszközök és anyagok. Hozni semmit sem kell.

Segítők: Juhász Julia – mozgókép- és animáció tervező tanuló, Horváth Barnabás: – textiltervező művész, Eigner Ingeborg – művészeti- és médiafotográfus tanuló

(8-13 évesek, 9-16 óráig) – 55.000.-/hét

2023 június 26-30 – HATÁRTALAN művésztelep – FOTOGRAM, GRAFIKA, FESTÉSZET, DIVAT/TEXTIL-ötletelés, tervezés, jó felvételis alapok – BETELT

vezeti: Házi Andrea grafikusművész, művésztanár, művészetterapeuta

Helszín: Érd-Parkváros, Szövő utca 24.

Csak egy gondolat, egy tárgy, vagy akár maga a látvány is lehet inspiráló egy művész számára. Most ebben az évben a FOTOGRAMMAL kísérletezünk! Mi a fotogram? A tábor elején egy fénymentes szobában megtudod és kipróbálhatod, sőt te is elkészítheted!

Kiterjesztjük a határainkat, s megnézzük mi van a komfort zónánkon kívül. Vajon mi születik egy egyszerű felhőből, fűszálból vagy kilincsből? Merre visz az utam mint művész? Vajon ki leszek?Milyen anyagokkal dolgozom szívesen? S miben vagyok tehetséges? Ezek a kérdések, mind megválaszolódnak, határtalanul! A tábor végén mindenki egy kész portfolióval tér haza.

A táborban minden a rendelkezésre áll: sötét szoba az előhíváshoz, laptopok, fényképezőgép, művészeti eszközök és anyagok. Hozni semmit sem kell.

Segítők: Spinyhért Borbála – művészeti- és médiafotográfus, Horváth Barnabás: – textiltervező művész,

(12-16 évesek, 9-16 óráig) – 55.000.-/hét

2023 július 01-02 – ÉN ÉS A RECYCLING – tárgyalkotó ökoműhely kicsiknek

vezeti: Nagy Júlia iparművész, művésztanár

Helyszín: Érd-Parkváros, Szövő utca 24.

-miből lesz a cserebogár? Ja, igen, miből is? Hát… sok szemétnek, gondolt ebből-abból… Túrjunk csak a doboz mélyére, ez jó lesz szemnek, ez szájnak, ez pedig szárnynak! Le is fogjuk festeni, nagy csápokat is keresünk neki! Mindezt remek hangulatban, kint a rajziskola, zöldellő, napsütötte kertjében a platánfa alatt!

A táborban minden a rendelkezésre áll, művészeti eszközök és anyagok. Hozni semmit sem kell.

Segítők:

(6-8 évesek, 9-16 óráig) – 28.000.-/két nap

2023 július 03-07 – FÚJD KI MAGAD! GRAFFITI és Street Art – már csak 2 hely maradt

vezeti: Nagy Júlia iparművész, művésztanár

Helyszín: Érd-Parkváros, Szövő utca 24.

-a téma az utcán hever! Mindenki ámulva nézi sokszor a busz vagy autó ablakából a remeken megfújt graffitit a ház falán. Most ezt ki is próbálhatod! Megtanítunk arra, hogy mi a graffiti „kulturált” formája, mit lehet és mit nem. De legfőbbképpen azt, hogy miként hozz létre egy ilyen fantasztikus alkotást! Kesztyűket fel!

(10- 16 évesek, 9-16 óráig) – 55.000.-/hét

2023 július 10-14 – ÉPÍTS EGY ÚJ VILÁGOT! – kicsi világok makett építése – DIORÁMA tábor

vezeti: Nagy Júlia iparművész, művésztanár

Helyszín: Érd-Parkváros, Szövő utca 24.

-miből lesz a cserebogár? Ja, igen, miből is? Hát… sok szemétnek, gondolt ebből-abból… Túrjunk csak a doboz mélyére, ez jó lesz szemnek, ez szájnak, ez pedig szárnynak! Le is fogjuk festeni, nagy csápokat is keresünk neki! Mindezt remek hangulatban, kint a rajziskola, zöldellő, napsütötte kertjében a platánfa alatt!

dioráma eredetileg a fényképezést megelőző négy látványélmény egyike volt. Napjainkban a dioráma  háromdimenziós múzeumi/kiállítási makettet jelent. A diorámák egy tájat, jelenetet, tevékenységet, story-t mutatnak be, három dimenzióban.

(9-13 évesek, 9-16 óráig) – 55.000.-/hét

2023 július 17-21 – ÉN, PICASSO! FESTÉSZET-GRAFIKA – klasszikus művészeti technikák -BETELT

Vezeti: Perger Emilia festőművész, művésztanár

Helyszín: Érd-Parkváros, Szövő utca 24.

-csak ámulunk és bámulunk. Rengeteg minden, festékek, grafitok, kréták, ecsetek… sok ismeretlen más is, amit majd kipróbálunk, felhasználunk és művészeti alkotássá varázsoljuk. Vár a kert, a rajzbak, a festőállvány, a toll, a tus, a szén, a pitt, az akvarell…. Légy Picasso!

(7-12 évesek, 9-16 óráig) – 55.000.-/hét

2023 Július 24-28FESSÜNK A SZABADBAN!

GRAFIKA és FESTÉSZET – Barangolás, rajzolás és festés a környéken.

Helyszín: Érd-Parkváros, Szövő utca 24.

Vezeti: Perger Emi festőművész, művésztanár

Tudtad, hogy a rajziskola egy gyönyörű kertben van? Tele fákkal, virágokkal, hintákkal? S azt tudtad hogy a környéken nagyon szép a vidék? Szép az erdő, csendes házak húzódnak meg a domboldalban. Felhúzod a cipőd, hónod alá csapod a rajztáblád, megtömöd a hátizsákod festékkel, ecsettel, ceruzákkal, enni- és innivalóval, s irány a természet vagy a kert! Kipróbáljuk a lehető legtöbb művészeti technikát, dolgozunk majd akvarellel, szénnel, tussal, krétával, grafittal, filctollal, s lesz úgy hogy többel is egyszerre! S mindezt itt a szomszédban. Rengeteg csodálatos hely van a környéken, úgye nem is gondoltál rá?!

(7-14 éveseknek, 9-16 óráig) – 55.000.-/hét

2023 Augusztus 21-25FESSÜNK A SZABADBAN! – már csak 1 hely maradt

Milyen egy nyári nap a RAJZSZÖGBEN?

A reggelt egy rövid megbeszéléssel kezdjük aztán kezdődhet a művészeti munka. A munkafolyamattól függően dél körül egy közös nagy asztalnál, a platánfa alatt a kertben megebédelünk. Ekkor kíváló lehetőség kínálkozik a kikapcsolódásra, szakmai, továbbtanulási és egyéb kérdések megbeszélésére is. A közös ebédre mindenki hozzon magának evőeszközt és ennivalót, amit helyben majd megmelegítünk. Az ebéd után követezik a napi munkafolymat lezárása és egy közös, csoportos alkotás készítése. A nap vége felé az aznap készült munkákat sorban kirakjuk és kiértékeljük őket. A hét végén pénteken, egy rövid kiállítást tartunk, ahol minden ezen a héten készült munka és a közös, csoportos munka is szerepelni fog. Erre az alkalomra várjuk a szülőket is, ahol művésztanárainkkal megbeszélhetik a pályáválasztási, továbbtanulási és egyéb számukra fontos kérdéseket is.

Napi időbeosztás:

9.00 – 12.00 – megbeszélés, az aznapi munka ismertetése, munkafázis, művészeti munka
Szünetekben: hintázás, rohangálás, tízóraizás
12.00 – 12.30 – ebéd a platánfa alatt, beszélgetés, nevetgélés
12.30 – 15.00 – befejező munkafázis, közös művészeti munka
15.00 – 15.30 – a munkák közös kiértékelése (szülőknek is)
15.30 – 16.00 – elpakolás, hazaindulás
Pénteki program: 15.00 – 16.00 – heti kiállítás megtekintése, konzultáció a művésztanárokkal, hazaindulás

Érdeklődés, jelentkezés, beiratkozás:

Jelentkezhetsz az alábbi űrlap kitöltésével:

Az e-mailekre egy napon belül válaszolunk. A beiratkozás folyamatos, egy csoport maximális létszáma 15 fő.

Elektronikus, vagy telefonos helyfoglalásod akkor válik érvényessé, ha 10 munkanapon belül az 10.000.- forint előleget a helyszínen a rajziskolában (Érd, Szövő utca 24.) befizeted. Nagyban segíted a munkánkat ha készpénzben fizetsz, mert megannyi adminisztrációs munkától kimélsz meg minket, művészeket. 

Köszönjük.

RAJZSZÖG nyári tábor 2021 (fotó: Nagy Juli)

DÖRGICSE

2023 július 30- augusztus 05 – MEZÍTLÁBAS művésztelep középiskolásoknak –

79.000.-/hét – BETELT!

Készek a kis zászlók arra, hogy egy nagy zászló részei legyenek! (fotó: Nagy Juli)

Oszd meg!

Hétfő és Újbuda…

avagy mi legyen?

Szombat este van, férjem éppen a barátaival sörözik, „gyerekek” (19, 17, 12) alsznak, kutyák (Béla és Dió) pedig mellettem a kanapén horkolnak. Éppen itt az ideje hogy megírjam ezt a kis bejegyzést amit már régóta dédelgetek a méltatlanul elfeledett hétfőkről és MAGUNKRÓL…

Az Újbudai „kihelyezett rajziskolai egységünk” lassan egy éve működik. Nagyon hálás vagyok a művésztanároknak, hogy ilyen sok gonddal, szeretettel, tele ötletekkel vezetgetik a gyerekeket.

Most a hétfői csoportról írnék bővebben, mert a szívügyem s méltatlanul keveset hallani róla.

A hétfőn a KLASSZIKUS KÉPZŐMŰVÉSZ CSOPORTÉ (6-9 évesek) a terep. Az egyik barátnőm, Perger Emi, aki szintén 3 gyermekes anyuka és képzőművész, a csoport vezetője. (Ha türelmet és alázatot kéne tanulni, (márpedig azt sokunknak kéne) Ő lenne a tanár. Csendes, mindig kedves és jókedvű, soha nem láttam dühösnek. Egy angyal.)

De vissza a csoporthoz. A gyerekek főleg művészeti anyagokkal, technkákkal ismerkednek, hol klasszikus „beállítás van” hol pedig kreatív feladat. Dolgoznak porpasztellel, olajpasztellel, szénnel, tussal, grafittal, akvarellel stb… s persze a lélekkel is. Nemcsak a gyerekekével, hanem a szülőével is foglalkozik Emi. Emlékezzünk rá, hogy mennyi kérdésünk van, volt, a gyermekünkkel kapcsolatban. Milyen jó ekkor egy pozitív megerősítés egy mosoly, egy 5 perces beszélgetés. Ilyenek a hétfői órák…

VISZONT… minden igyekezetünk ellenére nagyon kevesen vagyunk.

Nem vagyok híve a toborzásnak és a rengeteg szórólapnak és reklámnak, inkább azt gondolom, hogy menni kell arra amerre a „víz” visz. Így most abban maradunk Emivel, hogy ezt a tanévet még végivisszük a kis csoporttal, s aztán ha nem megy és nem lesz több gyerek, akkor talán FELNŐTT CSOPORTOT indítunk.

DE… csináltunk már felnőtt csoportot Emivel, de a létszám mindig nagyon változó volt.

Nyilván nem akarom elvenni valamelyik „Légy Önmagad!” pszicho rovatot író munkáját, de…Tényleg képesek vagyunk magunkra szánni egy héten (7 nap!!!) 2-3 órát? Tudom, hogy a „rajzolás, festés” nem látszik meg az alakon mint az edzés és nem is tesz csinosabbá, de boldogabbá IGEN! Sőt a lelkeden is meg fog látszani! Kevesebbet leszel beteg, többet mosolyogsz és kipihentebb leszel.

Most már csak az a kérdés, hogy merünk-e olyan bátrak lenni, és szeretni magunkat annyira, hogy foglakozzunk a rajzolással. Tapasztalataim szerint, sokszor nem is az a baj hogy nem akarjuk, hanem talán fel sem merül bennünk, hogy nekünk ez jó! Sőt nemcsak nekünk jó, hanem az egész családnak. Nem kell minden munkát nekünk elvégeznünk, és nem kell minden nap nekünk csinálni a vacsorát és fektetni a gyereket!

Vagy ahogy a terapeuta mondja: „Cédrusfával nem fűtünk!”

Ez csak egy gondolatébresztő poszt. Ha van benned felmerülő válasz nyugodtan írd meg nekünk!

Andrea

Oszd meg!

Nyugodtan, lazulj PULCSIBAN!

avagy kötelező a boldogsághoz a kötött pulcsi!

Szeretnék divatot teremteni!

Jöhetnek a legdurvább, karácsonyi, vintage, retró és szuper Nagyi vagy Anya által kötött meleg pulcsik!

Igen! Sose felejtem el, hogy pont ebben a koromban tanultam meg a nagymamámtól (Heiner Éva) és a nagynénémtől (Házi Éva) kötni! Szuper jó hétvégéket töltöttem nálunk a Dohány utcai lakásban, meleg volt, izzott a cserépkályha, filmet néztünk és közben számolgattuk a szemeket a kötőtűn. Sokat köszönhetek nekik, bár már nem élnek, életem sok pontján eszembe jutnak, velem vannak.

A kötött pulcsi legyen egy SZIMBOLUM!

Szimboluma a TERMÉSZETHEZ való VISSZATÉRÉSHEZ. A meggondolatlan, olcsó munkaerőből származó gagyi cuccok vásárlásának, legyen VÉGE. Legyen szimboluma az ALKOTÁSNAK ha még nem is te csináltad akkor is (majd megtanulod), legyen szimboluma a körülöttünk lévő gazdasági válságnak! Legyen szimboluma az ÖNBIZALOMNAK, A TALÁLÉKONYSÁGNAK, AZ ÉLETÖSZTÖNNEK hogy jöhet a tél, a hideg bármikor, megkötök egy pulcsit, sálat, sapkát! Legyen szimboluma AZ ÉLETNEK, annak az életnek amit majd TI -szuper diákjaim- majd Ti fogtok ÉLNI! Lehetőleg tisztán, VÉDVE és MEGÉRTVE a körülötted lévő értékeket, növényeket és állatokat és legfőbbképpen az EMBEREKET!

Várom a szuper KÉZZEL KÖTÖTT pulcsikat a suliba, meglepiből én is veszek nektek egy párat a TURKÁLÓBAN vagy az ADOMÁNYBOLTBAN!

Oszd meg!

BEÍRATKOZÁS a 2022/2023 tanévre

Mindkét helyszínen a tanítás az órarend szerinti ritmusban szeptember 01. csütörtöktől kezdődik.

ÉRD:

Hagyományainkhoz híven szeptemberben a rajziskola kertjében évnyitóval kezdjük az évet. 

Beiratkozhatsz a rajziskola különböző csoportjaiba és beszélgethetsz a nálunk tanító művésztanárokkal.

IDŐPONT: 2022 augusztus 30. (kedd) 18.30

HELYSZÍN: Érd, Szövő utca 24.

Amit hozni kell:

  • a beírtakozáshoz szükséges első havi dijat
  • regisztrációs dijat 5000.-
  • a gyermeket vagy magadat hogy megismerjük egymást

Nincs mappád? Nem baj! A beíratkozáson a @Medence csoport újrahasznosított rajzmappáiból válogathatsz.

Mindenkit várunk! Gyertek!

———————————————————–

ÚJBUDA:

Beírtakozásra fel!!!

Csoportok ahova beírtakozhatsz:

Klasszikus képzőművész csoport 01. (6-9 év)

Klasszikus képzőművész csoport 02. (10-12 év)

Kamasz képzőművész előkészítő csoport (13-15 év)

Textil és divat innovatív alkotócsoport (15-19)

Anatómia és klasszikus rajz (15-19)

Várunk Titeket művésztanárainkkal:

IDŐPONT: 2022 augusztus 31. (szerda) 17.30

HELYSZÍN: Budapest, Bartók Béla út 19. 1. emelet 17. (17-es kapucsengő)

Amit hozni kell:

  • a beírtakozáshoz szükséges első havi dijat
  • regisztrációs dijat 5000.-
  • a gyermeket vagy magadat hogy megismerjük egymást

Nincs mappád? Nem baj! A beíratkozáson a @Medence csoport újrahasznosított rajzmappáiból válogathatsz.

Mindenkit várunk! Gyertek!

Oszd meg!

Felvételi sikereink 2022

Nagyon nehéz volt ez az év is, és azt gondolom ez egyre nehezebb lesz. Rengeteg a teher a fiatal felnövő generáción.

A rajziskolában eltöltött idő KINCS ezekben a stresszes napokban. A három óra úgy telik el, mintha nem is lenne, megbeszélünk, ötletelünk, kísérletezünk, vágunk s ragasztunk. Azt gondolom, hogy a sikeres felvételi egy stabil lelkiállapot, önbizalom, hit eredménye is. Mi a rajziskolában folyamatosan azon dolgozunk, hogy a magas szintű szakmai tudás mellett, a gyerekek „felnőjenek”. Mi hiszünk bennük, s arra tanítjuk őket, hogy a felvételi nemcsak tehetséget mér, hanem egy pillanatnyi állapotot ami folyamatosan változik és fejlődik. Úgy ahogy az almák sem egyszerre hullanak le az almafáról. Hiszünk abban, hogy mindenkinek megvan a maga útja, de ezt elsősorban magában kell éreznie, hogy merre menjen. EBBEN SEGÍTÜNK.

Szabados Dorina – Képző- és Iparművészeti Szakgimnázium – grafika szak

Csécsey Csongor – Képző- és Iparművészeti Szakgimnázium – grafika szak

Nagy Csenge – Képző- és Iparművészeti Szakgimnázium – divat szak

Laub Gabriella – Képző- és Iparművészeti Szakgimnázium – divat szak

Ongai-Kása Luca – Képző- és Iparművészeti Szakgimnázium – divat szak

Eigner Ingeborg – Képző- és Iparművészeti Szakgimnázium – fotó szak

Gál Bogi – Képző- és Iparművészeti Szakgimnázium – fotó szak

Égő Huba – Képző- és Iparművészeti Szakgimnázium – fotó szak

Soltész Panni – Képző- és Iparművészeti Szakgimnázium – szobrász szak

Bánsági Peti – Képző- és Iparművészeti Szakgimnázium – festő szak

Perényi Hanna – Képző- és Iparművészeti Szakgimnázium – üveg szak

Réczey Mira – Képző- és Iparművészeti Szakgimnázium – ötvös szak

Józsa Hanna – Jaschik Álmos Művészeti szakgimnázium – festő szak

Vaizer Tamara – Jelky András Iparművészeti Szakgimnázium – textil szak

Zsömböly Tomi – Képző- és Iparművészeti Szakgimnázium – szobrász szak

Szöllősi Lilien – Jaschik Álmos Művészeti szakgimnázium – dekoratőr szak

S még akik velünk készültek, más iskolát választottak vagy várólistán vannak:

Konkoly Bogi, Hermann Máté, Szeder Nóri, Fazekas Dóri, , Szabó Rozina, Pál Jázmin

Remélem mindenkit felírtam. Büszkék vagyunk rátok!

Oszd meg!

Nyári táborok – ÉRD – 2023

Helszín: Érd-Parkváros, Szövő utca 24.

2023 június 19-23 – MOZDULJ MEG! ANIMÁCIÓ és KÉPREGÉNY – tárgytól a filmig, könyvig

vezeti: Házi Andrea grafikusművész, művésztanár, művészetterapeuta

-egy kitalált, megálmodott, megtervezett figurát, építünk a rendelkezésünkre álló, „furcsa”, „nem arra a célra szánt”, „valaminek a része” anyagokból. Építés közben, szeretgetjük, nevet is adunk neki. Majd annyira hozzánk is nő, hogy egy történetet is kitalálunk vele. A történetet aztán megfilmesítjük, vagy képregénnyé varázsoljuk! A tábor végén mindenki saját fimmel/könyvvel tér haza.

A táborban minden a rendelkezésre áll: laptopok, fényképezőgép, kamera, világítás, művészeti eszközök és anyagok. Hozni semmit sem kell.

Segítők: Juhász Julia – mozgókép- és animáció tervező tanuló, Horváth Barnabás: – textiltervező művész, Eigner Ingeborg – művészeti- és médiafotográfus tanuló

(7-13 évesek, 9-16 óráig) – 59.000.-/hét

2023 június 26-30 – HATÁRTALAN művésztelep – FOTOGRAM, GRAFIKA, FESTÉSZET, DIVAT/TEXTIL-ötletelés, tervezés, jó felvételis alapok

vezeti: Házi Andrea grafikusművész, művésztanár, művészetterapeuta

Helszín: Érd-Parkváros, Szövő utca 24.

Csak egy gondolat, egy tárgy, vagy akár maga a látvány is lehet inspiráló egy művész számára. Most ebben az évben a FOTOGRAMMAL kísérletezünk! Mi a fotogram? A tábor elején egy fénymentes szobában megtudod és kipróbálhatod, sőt te is elkészítheted!

Kiterjesztjük a határainkat, s megnézzük mi van a komfort zónánkon kívül. Vajon mi születik egy egyszerű felhőből, fűszálból vagy kilincsből? Merre visz az utam mint művész? Vajon ki leszek?Milyen anyagokkal dolgozom szívesen? S miben vagyok tehetséges? Ezek a kérdések, mind megválaszolódnak, határtalanul! A tábor végén mindenki egy kész portfolióval tér haza.

A táborban minden a rendelkezésre áll: sötét szoba az előhíváshoz, laptopok, fényképezőgép, művészeti eszközök és anyagok. Hozni semmit sem kell.

Segítők: Spinyhért Borbála – művészeti- és médiafotográfus, Horváth Barnabás: – textiltervező művész,

(12-16 évesek, 9-16 óráig) – 59.000.-/hét

2023 július 01-02 – ÉN ÉS A RECYCLING – tárgyalkotó ökoműhely kicsiknek

vezeti: Nagy Júlia iparművész, művésztanár

Helszín: Érd-Parkváros, Szövő utca 24.

-miből lesz a cserebogár? Ja, igen, miből is? Hát… sok szemétnek, gondolt ebből-abból… Túrjunk csak a doboz mélyére, ez jó lesz szemnek, ez szájnak, ez pedig szárnynak! Le is fogjuk festeni, nagy csápokat is keresünk neki! Mindezt remek hangulatban, kint a rajziskola, zöldellő, napsütötte kertjében a platánfa alatt!

A táborban minden a rendelkezésre áll, művészeti eszközök és anyagok. Hozni semmit sem kell.

Segítők:

(6-8 évesek, 9-16 óráig) – 28.000.-/két nap

2023 július 03-07 – FÚJD KI MAGAD! GRAFFITI és Street Art

vezeti: Nagy Júlia iparművész, művésztanár

Helszín: Érd-Parkváros, Szövő utca 24.

-a téma az utcán hever! Mindenki ámulva nézi sokszor a busz vagy autó ablakából a remeken megfújt graffitit a ház falán. Most ezt ki is próbálhatod! Megtanítunk arra, hogy mi a graffiti „kulturált” formája, mit lehet és mit nem. De legfőbbképpen azt, hogy miként hozz létre egy ilyen fantasztikus alkotást! Kesztyűket fel!

(10- 16 évesek, 9-16 óráig) – 59.000.-/hét

2023 július 10-14 – ÉPÍTS EGY ÚJ VILÁGOT! – kicsi világok makett építése

vezeti: Nagy Júlia iparművész, művésztanár

Helyszín: Érd-Parkváros, Szövő utca 24.

-miből lesz a cserebogár? Ja, igen, miből is? Hát… sok szemétnek, gondolt ebből-abból… Túrjunk csak a doboz mélyére, ez jó lesz szemnek, ez szájnak, ez pedig szárnynak! Le is fogjuk festeni, nagy csápokat is keresünk neki! Mindezt remek hangulatban, kint a rajziskola, zöldellő, napsütötte kertjében a platánfa alatt!

(7-12 évesek, 9-16 óráig) – 59.000.-/hét

2023 július 17-21 – ÉN, PICASSO! FESTÉSZET-GRAFIKA – klasszikus művészeti technikák

Vezeti: Perger Emilia festőművész, művésztanár

Helszín: Érd-Parkváros, Szövő utca 24.

-csak ámulunk és bámulunk. Rengeteg minden, festékek, grafitok, kréták, ecsetek… sok ismeretlen más is, amit majd kipróbálunk, felhasználunk és művészeti alkotássá varázsoljuk. Vár a kert, a rajzbak, a festőállvány, a toll, a tus, a szén, a pitt, az akvarell…. Légy Picasso!

(7-12 évesek, 9-16 óráig) – 59.000.-/hét

Milyen egy nyári nap a RAJZSZÖGBEN?

A reggelt egy rövid megbeszéléssel kezdjük aztán kezdődhet a művészeti munka. A munkafolyamattól függően dél körül egy közös nagy asztalnál, a platánfa alatt a kertben megebédelünk. Ekkor kíváló lehetőség kínálkozik a kikapcsolódásra, szakmai, továbbtanulási és egyéb kérdések megbeszélésére is. A közös ebédre mindenki hozzon magának evőeszközt és ennivalót, amit helyben majd megmelegítünk. Az ebéd után követezik a napi munkafolymat lezárása és egy közös, csoportos alkotás készítése. A nap vége felé az aznap készült munkákat sorban kirakjuk és kiértékeljük őket. A hét végén pénteken, egy rövid kiállítást tartunk, ahol minden ezen a héten készült munka és a közös, csoportos munka is szerepelni fog. Erre az alkalomra várjuk a szülőket is, ahol művésztanárainkkal megbeszélhetik a pályáválasztási, továbbtanulási és egyéb számukra fontos kérdéseket is.

Napi időbeosztás:

9.00 – 12.00 – megbeszélés, az aznapi munka ismertetése, munkafázis, művészeti munka
Szünetekben: hintázás, rohangálás, tízóraizás
12.00 – 12.30 – ebéd a platánfa alatt, beszélgetés, nevetgélés
12.30 – 15.00 – befejező munkafázis, közös művészeti munka
15.00 – 15.30 – a munkák közös kiértékelése (szülőknek is)
15.30 – 16.00 – elpakolás, hazaindulás
Pénteki program: 15.00 – 16.00 – heti kiállítás megtekintése, konzultáció a művésztanárokkal, hazaindulás

Érdeklődés, jelentkezés, beiratkozás:

Helyszínen: Érd-Parkváros, Szövő utca 24.

Telefonon: hétköznapokon 10-18 óráig, 06-30-414-82-53
E-mailen: rajzszogmuhely@gmail.com

A leveledben légyszíves tüntesd fel

  • a választott tábor nevét, 
  • dátumát,
  • gyermek nevét, 
  • korát, 
  • melyik általános iskolába jár, 
  • milyen szándékkal szeretne a nyári rajztáborba jönni ( tehetségkutatás, továbbtanulás, fejlesztés, pszichológia, nevelési gondok stb…), illetve 
  • a Te telefonos és elektronikus elérhetőségedet. 

Az e-mailekre egy napon belül válaszolunk. A beiratkozás folyamatos, egy csoport maximális létszáma 15 fő.

Elektronikus, vagy telefonos helyfoglalásod akkor válik érvényessé, ha 10 munkanapon belül az 10.000.- forint előleget a helyszínen a rajziskolában (Érd, Szövő utca 24.) befizeted. Nagyban segíted a munkánkat ha készpénzben fizetsz, mert megannyi adminisztrációs munkától kimélsz meg minket, művészeket. 

Köszönjük.

RAJZSZÖG nyári tábor 2021 (fotó: Nagy Juli)

DÖRGICSE

2023 július 30- augusztus 05 – MEZÍTLÁBAS művésztelep középiskolásoknak –

85.000.-/hét – BETELT!

Készek a kis zászlók arra, hogy egy nagy zászló részei legyenek! (fotó: Nagy Juli)

Oszd meg!