RAJZ ÉS TERÁPIA együtt – 2004 óta
Miben vagyunk mások?
Az alkotóműhely egyedülálló felépítését és sikerét a rajz, a festészet, a kreatív feladatok és a művészetterápia összekapcsolása adja. Az általános és középiskolás, kamasz gyerekeknek segítünk a szakmai tudás, a pályaválasztási tájékozottság megszerzése mellett személyiségük kibontakoztatásában, a pozitív énképük kialakulásában. Az órákat és a feladatokat úgy alakítottuk ki, hogy a gyerekek munka közben empátiát tanusitanak csoporttársaik iránt, nyitottak a másokban, bennük felmerülő érzelmi problémákra. Az önkifejezés indirekt módon, vizuálisan történik, amely egy belső biztonságot ad. A szabad önkifejezés, elfogadás, összetartozás élménye a kulcsa az iskola szemléletének.
Iskolánk tanárai tapasztalt művészpedagógusok, terapeuták, szakterületükön kiemelkedő, elismert alkotók. Szakmai és lelki fejlődésüket folyamatosan fejlesztik, alkalmazkodva a mindig változó és érzékeny friss művészgeneráció felneveléséhez. Húsz éves fennállásunk óta számos sikeres képzőművészt és designert indítottunk el a pályáján. Hallgatóink minden évben szép eredménnyel nyernek felvételt a hazai művészeti középiskolák különböző szakirányaira.
Büszkék vagyunk arra, hogy a rajz, a személyiségfejlesztő terápia, és a pályaválasztás e fajta sikeres összekapcsolását iskolánkban fejlesztettük ki elsőként. Ezt a pedagógiai koncepciót és tapasztalatot a jövőben szeretnénk továbbadni a következő művésztanár generációnak.
Művészeti csoportjaink
Érdi helyszínen
(4-7 évesek) Vezeti: Nagy Júlia iparművész, művésztanár Kedd 16.30-18.30, Helyszín: Érd-Parkváros, Szövő utca 24. A kezdő csoport alapja a többi magasabb csoportnak. Itt főleg óvodás […]
(7-10 évesek) Vezeti: Perger Emilia, művésztanár Szerda Haladó-Klasszikus képzőművész csoport I. 15.30-17.30 Haladó-Klasszikus képzőművész csoport II. 17.30-19.30 Helyszín: Érd-Parkváros, Szövő utca 24. Mindkét csoportban ugyanaz a […]
(10-13 évesek) Vezeti: Nagy Júlia művésztanár, textiltervező iparművész Péntek 17.00-19.30 Helyszín: Érd-Parkváros, Szövő utca 24. Ebben a csoportban a fő irányvonal a klasszikus képző- és iparművészi […]
(13-15 évesek) Vezetik: Házi Andrea, tervező grafikusművész, művésztanár, művészetterapeuta Eigner Marcell Maxim, középiskolai hallgató – KISKÉPZŐ – divat- stilus szak / hospitáló diák Hétfő 17.00-20.00 […]
Újbudai helyszínen
(4-7 évesek) Klasszikus festészeti, grafikai technikák Vezeti: Perger Emília festőművész, művésztanár, (hiányzás esetén vagy konzultáció kérésekor 06-30-717-1735 telefonszámon értesítendő) Hétfő 16.30-18.30 Helyszín: Budapest, XI. kerület Csóka […]
(8-10 évesek) Klasszikus festészeti, grafikai technikák Vezeti: Perger Emília festőművész, művésztanár (hiányzás esetén vagy konzultáció kérésekor 06-30-717-1735 telefonszámon értesítendő) Kedd 16.30-18.30 Helyszín: Budapest, XI. kerület Csóka […]
(10-12 évesek) Vezeti: Nagy Júlia textiltervező iparművész, mester- és mentortanár Szerda 16.00-19.00 Helyszín: Budapest, XI. kerület Csóka utca 05. – Karinthy Színházzal szemben Ebben a csoportban a fő […]
(13-15 évesek) Vezetik: Házi Andrea – grafikusművész, művésztanár és képzőművészterapeuta, (péntek 16.00-19.00) Szőke Gáspár – festőművész, művész- és mentortanár (szerda 16.00-19.00) Imre Mariann – festőművész, […]
(14-20 évesek) Vezeti: Jónás Csongor, tervező grafikusművész, művésztanár Péntek 16.00-20.00 Helyszín: Budapest, XI. kerület Csóka utca 05. – Karinthy Színházzal szemben Ebben a csoportban már az eddig […]
(14-99 évesek) Vezeti: Spinyhért Borbála, művészeti és média fotógráfus Szombat 10.00-13.00 Helyszín: Budapest, XI. kerület Csóka utca 05. – Karinthy Színházzal szemben Ebben a csoportban különböző fotótechnikákat […]
(14-30 évesek) Vezeti: Gspann Zsuzsi, tervező iparművész, művésztanár 1. és 3. szombat délelőtt 10.00-13.00 Helyszín: Budapest, XI. kerület Csóka utca 05. – Karinthy Színházzal szemben Tandíj: 25.000.-/hó amely […]
Mi történik éppen?
Hirtelen jó dolgok történnek…
Az úgy kezdődött, hogy az egyik tavasszal jött a COVID. Így a megszokott helyi önkormányzati tetőtéri helyünkről azonnal menni kellett, mert mindent bezártak. A középiskolás csoport hiretelen feloszlott és a gyerekek talaj nélkül maradtak. MI is.
A felszabadultabb nyár útán, megint következett az ősz tele félelemmel, hogy megint majd csak otthon dekkolunk és nézzük a plafont. Aki ismer tudja, hogy a reményt soha fel nem adom, igy Csongorral lakásnézőbe indultunk, hogy keressünk valamit, amit majd valami fura módon RAJZISKOLÁNAK fogunk nevezni. Ez volt a terv. Találtunk is egy kicsi, de nagyon szimpatikus lakást, egy jó fej tulajjal. Kivettük. Ez volt a rajztermünk, a fotólaborunk, a konyhánk és az otthonunk 3 évig. Szinte hasznát sem vettük a mai materiális értelemeben, csak úgy volt, mi meg szerettük.
Majd tavasszal egy hétfői nap… mikor éppen mind a hárman, (ez ritka eset) Emi, Juli és én (Andi) is a műhelyben (POPARTBOX) voltunk, Csongor hívott, hogy a lakásból költöznünk kell… a lakás eladó sorba kerül. Emlékszem szinte beleszédültem a gondolatba, hogy mi lesz a már megszervezett, meghirdetett, félig betöltött, nyári táborokkal, a tanárokkal, a gyerekekkel….
Hirtelen az első felindulásomban, azt gondoltam, hogy ezt most itt abba kell hagyni, nem lehet tovább húzni, nincs hely ahová mehetnénk, itt a nyár a nyakunkon, nincs erőm még belegondolni sem, hogy ez mennyi munka.
Két-három nap kellett a teljes megnyugváshoz és ahhoz hogy kitisztuljanak a gondoltaim. Felhívtam aXI. kerületi Önkormányzatot, bérelni való helyet kerestem, gondoltam, ha folytatni kell akkor találok valamit.
Újra beleakadtam abba a régi bérleménybe amit már egy éve megnéztem, közel a műhelyhez, egy helyes zsákutcában, de akkor még pályázati kiírás előtt volt, nem lehetett kibérelni. Most éppen a pályázat lejárt, s még mindig gazdátlan volt szegény. A XI. kerületi Önkormányzat nagyon készséges volt mikor megpályáztam az „üzelethelységet” és pikk-pakk kibérelhettük az új otthonunkat. Ezúton is köszönöm nekik. A volt tanítványaim, a rajziskola tanulói és Csongor, Emi, Juli csúcsszuperek voltak, segítettek cipekedni, költözni, festeni és takarítani. Egy pici helyről (54 m2) egy nagy helyre (210 m2) költöztünk…
Per pillanat mikor írom ezt a kis szösszenetet, a XI. kerület Csóka utca 5 szám alatt egy csinos kis rajziskola növekszik, tele szinekkel, növényekkel, kényelmes kanapékkal, fotelekkel és sok meglepetéssel.
Például, lett egy új hatalmas FOTÓ LABORUNK! Előhívóval és nagyítógéppel.
Lett egy VARRÓSARKUNK, tele ipari varrógépekkel, köztük egy több mint 100 éves PFAFF karos bőrvarrógéppel.
Két hatalmas RAJZTERMÜNK lett, csontvázzal és rajzbakokkal.
Van egy hatalmas száraz PINCÉNK, amit még nem használunk, de bulikat szuper lenne tartani benne.
Van egy „KOEDUKÁLT” névre hallgató helységünk, ami tele van kanapéval és könyvekkel.
és…. van egy gyönyörű KERTÜNK amihez már gyüjtjük a bútorokat.
Itt tartunk most.
Most már csak Ti hiányoztok egy-két csoportból… gyertek és nézzetek meg minket!
(Például 2023. augusztus 30.-án, szerdán 17:30-kor, amikor az összes művész tanár vár titeket a beiratkozás alkalmával.)
Sose idegeskedj, az élet mindig arra visz amerre menned kell! Nekünk ide kellett mennünk.
Üdv:
Andrea
Az órákra pedig itt tudsz jelentkezni, folyamatosan, egész évben: