(6-9 évesek)
Klasszikus festészeti, grafikai technikák
Vezeti: Perger Emília festőművész, művésztanár,
(hiányzás esetén vagy konzultáció kérésekor 06-30-717-1735 telefonszámon értesítendő)
Hétfő 16.30-18.30
Helyszín: Budapest, Bartók Béla út 19. 1 em. 17. – 17-es kapucsengő
Ez a csoport alapja a többi magasabb csoportnak, főleg óvodás vagy kis alsós gyerekek dolgoznak együtt. Itt még a gyermek rajza eleven, tele van érzelmekkel, élményekkel. Minden olyan művészeti technikát megtanítunk nekik, mely segíti ezt a “nyers, ösztönös” önkifejezést. Óvodás, kisiskolás korban fontos az iskolakezdés és az iskolaérettség, így ebben a csoportban a síkban és térben is dolgozunk, ami segíti a térben való tájékozódást és az olvasás és az írás előkészítését és megalapozását. Dolgozunk szinte az összes klasszikus képzőművészeti anyaggal, eszközzel, festünk, vágunk, ragasztunk, színezünk és tónusozunk. A koruknak megfelelően tanítjuk a tárgyábrázolást, emberábrázolást és kreatív feladatokkal segítjük a problémamegoldó gondolkodást.
A csoportban Perger Emilia festőművész, művésztanár dolgozik, aki gyakorló szülő, három gyermek édesanyja. Emi, türelmes, sokrétű szellemi tudással rendelkező szakember, akinek különleges képessége van ahhoz, hogy a gyerekek önfeledtek tudjanak maradni az óráján.
Tandíj: 23.000.-/hó amely magában foglalja az órán használt művészeti anyagokat.
Kedvezményes tandíj: 21.000.-(nagycsalád, testvérek járnak a rajziskolába, beteg gyermek van a családban)













Időpontok (1)
Hétfő
-
(6-9 évesek)
Vezeti: Perger Emília, festőművész, művésztanár